( 2015. július 9. csütörtök)  Önkezelés!

Sokan kérdezték, hogy milyen meditációt és önkezelést csinálok. Mint sokan mások Szepes Mária könyveit régóta olvasgattam és rádöbbentem, hogy nem csak feltétlenül a fizikai világban kell rendet rakni és tartani magunk körül. Vannak dolgok, amik nem sikerülnek, pedig minden a rendelkezésünkre áll a megvalósításhoz, de mégis valami mindig közbelép és ezt a valamit kezdtem el kutatni, keresni. Szerencsés vagyok, hogy az ezotéria világába fizikailag egészségesen csöppenhettem bele, 2009-ben, amikor elkezdtem komolyabban foglalkozni vele. Tudtam mit szeretnék és ehhez kerestem a megfelelő eszközt, így 2009-ben elkezdtem az SVT-t Spirituális Válasz Terápia, azaz az ingázás. Nagyon hasznosnak véltem, de rájöttem, hogy amit elszeretnék érni, ahhoz másik eszközt kell találnom. Két Barátom akkor kezdte a Pránanadit és megkérdeztem tőlük, hogy amit én szeretnék két dolgot, azt megtudom-e csinálni, ha rálépek erre az ösvényre és azt a választ kaptam, hogy igen. Azóta az egyiket már megtudom csinálni, a másikhoz még kell egy picit fejlődnöm. Így hát 2010-ben elkezdtem Pránanadival foglalkozni teljes vehemenciával mára eljutottam az 5-ös szintre és, úti 3-ra. Komolyan vettem és veszem az így szerzett tudást és amióta elkezdtem, nem tudok olyan napról, hogy ne kezeltem volna magam. Amikor elkezdtem az SVT-t kérdeztem, hogy miért nem lehet ezekről a dolgokról tudni és azt a választ kaptam, aki nyitott rá megtalálja. Mennyire szép lenne, ha mindenki nyugodt és önmagával békében lévő ember volna „OM MANI PEME HUNG”

om

 

Mi is az a Pránanadi? : több infó klikk 🙂