(2016. március 25. péntek)

A hetünk most nem a hajó körül forgott, hanem a múlt héten elinduló kampányunkon, a támogatásokkal kapcsolatban. Támogatási kampányokat indítottunk, amelyekkel több ember figyelmét is sikeresen felkeltettük. A kedvenc közösségi oldalunkon személyre szóló üzeneteket küldtünk ismerősöknek, ameddig a Facebook le nem tiltott minket a kommunikáció ezen formájáról. 😀

Az üzenetek többféle reakciót is kiváltottak az ismerősökből volt, aki azt írta, hogy a projekt kimenetele elég kérdőjeles, így, hogy még az anyagokra sincs meg az elegendő pénzösszeg. Hogyan lesznek a nagyobb értékű tételek megvásárolva, ha nincs meg rá a pénz? Mi lesz a kötelekkel és az elektromossággal? Válaszként annyit írtunk, hogy a hajó építése már elkezdődött, mint arról folyamatosan beszámolunk, viszont ahhoz, hogy további pontokig érjünk el az anyagi támogatás szükséges, addig a pontig, amikortól a tárgyi eszközök megvannak! Nincs semmi kérdőjel, nem kérdőjeles a projekt.

Szerencsére a felkérést többen is komolyan vették, és megértették, hogy az 1000FT-nak is örülünk, ellentétben azokkal, akik sajnos nagyon nagy számokra gondolnak, és úgy gondolják kevesebbel nem is érdemes minket támogatni. Pedig mint megírtuk: Sok kicsi sokra megy! 🙂

Ahhoz, hogy a hajó építése eljuthasson addig a pontig, amihez már a tárgyi eszközök megvannak, további pénzügyi támogatásra lesz szükség. Sokan átutalták az 1000 forintot vagy az emelt díjas SMS lehetőségével éltek, és így a pozitív szándéknak köszönhetően a kért összeg egy része már be is érkezett! Ezt innen is köszönjük nekik. Gondoljunk bele, ha a körülbelül 1400 ismerősből mindenki „csak” ezer forinttal támogatna minket. Az már egy szép szám lenne! Az eddig beérkezett pénzeknek köszönhetően a hajóépítés a jövő héten folytatódik.

Azért a hajó kapitányáról se feledkezzünk meg. 😉 Márknak az aktív számítógépezésnek köszönhetően a csuklóbütyke visszatért. 🙁 Reméljük talál valahol magának egy kenőcsöt!

A jól megszokott jó hírek pedig a végére. A Seerga nyelviskolának köszönhetően a honlapunk német és spanyol nyelvű felülete elkészült, és a külföldi érdeklődők, nemsokára szörfözhetnek ( 😉 ) is rajta! A grafikákat pedig ismét a Hammer Grafika készítette el ezeken a nyelveken is.

Hétfőn „Vivi kérdez!” nehogy lemaradjatok. A téma? Lehet a húsvét vasárnapi tojáskeresés közben erre is rábukkantok, érdemes minket akkor is figyelemmel követni! 🙂 Addig is szép hétvégét!