( 2015. november 22. vasárnap) Hihetnénk, hogy az elmúlt közel másfél hónapban nem történt semmi! Ellenkezőleg, nagyon sok esemény történt, csak kényelmesebb volt a közösségi oldalra írni. Ennek vége. Mostantól a Blog az első!

 

Mik is történtek?

 

Kiemelt cél, hogy minél többen tudjanak a Vitorlás Földkerülés egy nemes célért 2016-2019 Projektről, ezért média kampányba kezdtem, illetve Road Show jelleggel elkezdtem az országot járni. Az első állomás Miskolc volt. Nagy segítségemre volt ebben Németh Csaba, aki megszervezte, hogy előadást tarthassak a Lévay József Református Gimnáziumban, ahol a gyerekek nagyon-nagyon aranyosak voltak és nyitottak. Interaktív módon belecsatlakoztak az előadás menetébe, átbeszéltünk mindent a földrajztól a kalózokon át a fizikáig (mitől megy a hajó szél felé) mindent. Imádtam!!

Ezt követően ismét Csabának köszönhetően átmentünk a Herman Ottó Gimnázium-ba itt is egy remek előadás volt, igaz picit nagyobbaknak. Utána Csaba átadott Kamarás Máté Művészúrnak, aki szerencsére épp Miskolcon volt (készül valamire ) egy kávé egy jó beszélgetés és Máté leszállított a következő előadásra Dienes Attila zseniális üzleti klubjába. Délután négykor kezdtünk, mindenki bemutatkozott párpercben, ezt követően Soós Zoltán nemzetközileg elismert szakember előadását halhattuk, halhatták, (mert én közben interjút adtam az Irány-tévének természetesen ezt is Csabának köszönhetem) a cégvezetés alapfeltételeiről. Amennyire beletudtam folyni,nagyszerű volt és gyakorlatias.
Egy rövid szünet után, négyen ültünk a Miskolcon sikeres és befutott cégek előtt, nem számoltam, de hozzávetőlegesen 40 figyelő szempár. Dienes Attila, aki létrehozta ezt a szenzációs klubot és vette a bátorságot és lehetőséget adott nekem a megszólalásra. Tóth Zoltán Tesztértékelő, ittam a szavait, Soós Zoltán és jómagam. Motiváció ez volt az előadásom címe. Persze lámpaláz a köbön, és Attila elkezdte a felvezető beszédet és megkaptam a szót. Fura, de a hangulat és az ott lévő emberek összessége akkora szeretetet sugárzott, hogy a lámpaláz azon nyomban szertefoszlott és elindult az előadás, volt minden nevetés, sírás a végén úgy vették el tőlem a mikrofont, persze elbeszéltem az Ő idejüket, bocsánat, így alakult. Utána a két Zoltán tartott ismét egy-egy csodás ám de rövid előadást. Attila nagyon ügyes vagy, hogy komoly ám de rendes emberek vannak az Akadémiádon. Persze ezt követően Megérkezett Kamarás Máté és és és kaptam tőle egy festményt. Máté, köszönöm szépen. De ezt követően még kb öt órán keresztül beszélgettem Lenkey Ibolyával és lenkey Péterrel az Észak Magyarország Flórája Faunája alapítvány vezetőivel, amit csinálnak az példaértékű. Hát így telt egy nap Miskolcon és így tudta meg még több ember a Földkerülés történetét.

köszönöm szépen mindenkinek, akivel itt találkoztam.

eloadas_miskolc eloadas_miskolc_gimnazium

 

Felkértem számomra kedves embereket, hogy írjanak a Projektről egy kedves mondatot:

bornai_tibor

kamaras_mate

ubrankovics_julia

vincze_lillaVincze Lilla művésznő