(2018. augusztus 9. csütörtök) a 100%

Vannak dolgok, amik tőlem függnek, egy tíz éve működő egyesület elnökétől.

Vitorlás Földkerülés egy Nemes Célért, azaz Életmentő műtétre váró Gyermekeknek fogok gyűjteni adományokat négy éven keresztül. Ezeket az adományokat 100%-ban továbbítom. Nem ebből finanszírozom az autómat (ami nincs) nem ebből finanszírozom az egyesület működését. Mivel az indulás csúsztatva lett, bizonyos külső okok miatt (ezt majd a könyvemben indulást követően részletesen taglalni fogom) és Hanna Baba jelentkezett a Projekt elején, hogy szeretné, hogy Neki is gyűjtsek támogatást. Azt találtam ki, hogy sörös, üdítős dobozok gyűjtésébe kezdek és minden orgánumon felhívást teszek közzé, hogy a dobozokat ne a kukába dobják, mint szemét, hanem tegyék külön zsákba, mint hozzájárulás, mint támogatás egy Kislány életének élhetőbbé tételéhez.

Decemberre Veszprém Zala és Vas megyében, ahol nyitott fülekre talált a felhívás és erre az apró mozdulatra hajlandóak voltak, összegyűlt egy autónyi doboz. Az egyesület bérelt egy autót és jómagam begyűjtöttem. Kicsit kíváncsian álltam az eseményhez, hogy vajon mennyi gyűlik össze. A nap végére már azon aggódtam, hogy befog-e egyáltalán férni ez a sok zsák. Mindenki, akivel találkoztam nagyon lelkes volt és odaadó, jó EMBEREK.

Másnap elvittem a dobozokat az INTER-Metálhoz, akikkel előzőleg megállapodtam a dobozok átvételéről. Azt mondták a tárgyaláson, ha ezt végig viszem, minden egyes dobozhoz plusz 25%-támogatást kapok. Ez így is lett és átutaltak 103ezer 610Forintot. MENNYI SÖRÖSDOBOZ IS EZ?

Most, hogy Hanna Babának ismét műtétre kell mennie, a megszokott tendencia alapján, miután megtankoltam az egyesületi kocsit, amit a nyaralóba járáshoz használok, mert persze a nyaraló a cég székhelye, átutaltam a dobozokért kapott összeget, azaz 103610Ft-ot.

Én, míg élek segíteni fogom az Embertársaimat! Az, hogy Ön, vagy Általad a doboz hova kerül az csak Önön, vagy Rajtad múlik!

Mi fog most történni Hanna Babával?

Hanna Pfeiffer szindrómás. Az első koponya rekonstrukciós műtétje következtében vízfejűség, hidrokefal alakult ki. Folyamatosan nyomás alatt volt a 2. és 4.agykamra, mivel az agyvíz nem tudott elfolyni. Ezt műtétekkel próbálták megoldani, szétszedték a nyaki csontokat, Arnold Chiari eljárás, de mivel három műtét sem hozott megoldást, az ötödik műtéttel shöntöt kapott. Ez a shönt a problémás agykamrákba van beépítve, a mellkasán át a hasnyálmirigyhez van levezetve, amin keresztül távozik a túlnyomást okozó agyvíz. Ezt kell most korrigálni, hiszen Hanna folyamatosan növekszik.

További szép napot: Légrádi Márk