(2016. szeptember 13. kedd )

Néha eltűnődöm, hogy melyik a jobb. Apró bökő üvegszálas testtel bebújni a hálózsákba, mintha tűpárna paplannal bugyolálnám be magam, úgy bök, ahogy hozzáérek valamihez, vagy odadobni a testemet a napok óta kiéheztetett szúnyogoknak.

Egyik sem kellemes, de talán az üvegszál jobb, mert az első érintés borzalmas, utána megszokható. Míg a szúnyogcsípés órákon át égetően viszket.

Estére kellőképpen elfáradok, ahhoz, hogy sokáig dilemmázzak.

Készítem az elemeket, kiméretezés, formaleválasztó felhordása, üvegszál felvágása méretre, GRM-Sytems epoxi gyanta felhordása, míg köt más tevékenység művelése. Miután megkötött leszedés a falapról, méretre vágás, azaz a szélek levágása. Ezt a műveletet ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor beállunk a sarokba, magunkra irányítjuk a ventilátort és a mini gombostűt marékszám dobáljuk a venti felé, ami persze visszafújja ránk. A leszabást követi az összeillesztés és kész is az adott elem.

Néha vannak nehézségek, amikor egy négy méter széles falat akarunk megcsinálni egy 2500*1250-ös fa táblán. Két, három műveletből ez is kivitelezhető. Szerencsére egy hajó építésénél nincs olyan, hogy nincs mit csinálni, mert köt az anyag. Bizony van!

Már a vékony közfalakat rakosgatom és illesztem. Miután megvan a tökéletes forma, jöhet a könnyebbik része, a fal vastagítása. És itt jön a GRM-systems epoxi gyanta előnye, egyszerre fel tudom hordani az összes réteget, hogy elérjem a kellő falvastagságot 😉

Na jó, azért a vékony (vékony ezért könnyű) falak beillesztése sem olyan egyszerű, főleg egyedül. Nyeklik-nyaklik az egész elem, ami négy méter széles és közben szambázni vele, hogy a helyére kerüljön, de ha esetleg közben rálépek egy laminált darabra, azon nyomban a hajó közepén találom magam mindenestül és ha szerencsém van, nem orral fékezem a tőkesúlyházon.

CAMERA

Közben mintákat készítek, hogy lássam melyik fahatás a legmegfelelőbb a közfalak számára szerencsére ez pitty-putty megvan 🙂

img2209

Szóval, hatalmas léptekben, látványosan épül a hajó. Ahogy lesz rá érkezésem ígérem, összevágom a képeket is, de most e tekintetben egy pici türelmet kérek szépen.